Rozsics Gábor: Fogyatékkal élő gyermekeim születtek
Elhangzott a Teljes Élet Szociális Alapítvány sörédi táboraiban segítő fiatalok felkészítőjén Kismaroson, 2005-ben.
Nem gyakorlatias bevezetőt mondok, arról inkább kérdezzetek. A fogalmazások korát éljük iskolás gyermekeimmel, így sokkal inkább ezekhez hasonlít a bevezetőm. Együtt élni fogyatékos emberrel olyan, mint a szerelem: van ő és vagyok én. Mintha valaki egymás számára talált volna ki minket. Ráadásul az ő számára egyértelmű ez, vajon a számomra is az? Még ha sokszor vissza is él ezzel, akkor is? A kezdetekre gondolva: először csak mustrálgatom, miben más ő, és közben reménykedem, hiszem, hogy csak nagyon kevésben más. Azután, amikor egyre több dolgot kell helyette tennem, és még szinte álmomban is figyelek a lépteire, akkor belátom, hogy ő nagyon más, mint egy átlagember.
Szerencsére gyakran a szemébe nézek és hagyom, hogy a közelembe férkőzzön, hogy megfogja a kezem, és már megyünk is. Odavezet a játékos polchoz, engem próbál felhúzni a fentebbi polcokra, és mintha értelmes hangon mondaná, hogy „adjál nekem játékot, játsszál velem; ezeket itt lent már unom, valami izgalmasabbat adjál”. Egy-két sikertelen próbálkozás után találok egy rég nem látott berakós játékot, amelyre rácsap, megélénkült karmozgással jelzi örömét, és miután elégedetten megnyalogatta a figurákat bemutatja tudományát és egyet-kettőt berak a helyére. Nemrég lufi csatát játszottunk a lányokkal. Elégedetten sikítozva bujkált közöttünk – láthatóan élvezte a dolgot –, ám amikor váratlanul a lufi a fejére hullt, nagyot ütött bele.
Ennek úgy megörültünk, hogy minden ütésnél őt kerestük. A mosolyt rövid ideig ugyan, de ott láttuk a szeme sarkában.
Szóval, amikor a szemébe nézek, és megfogja a kezem és akarja, hogy menjek vele sétálni, vagy amikor odahúz a gitárhoz, és elő is énekli a kívánt dalt, akkor már nem látom annyira másnak, mint a többi gyermekem. Amikor az udvaron focizok vele, és látom, hogy ő keresi a labdát a lábával és ügyesen belerúg, akkor szinte lányaim profi kosár-teljesítményével látom egy szinten. Sokat gondolkodom azon, hogy mit is gondol rólunk, minek örül, hogyan kezeljük normál felnőtt emberként? Sajnos a megoldásban csak odáig jutottam, hogy ő olyan, mint egy csendestárs: szereti, ha mi boldogok vagyunk, és ennek hangot is adunk. Szereti, ha szélesen gesztikulálunk, mint egy óvónéni. Nagyon sokat ért a mozdulatainkból, a körülményekből, külsőségekből. Egészen apró jelekből már tudja, hogy el fogok menni, és már mutatja is az ő kabátját enyhe célzással… Ha Bori elkezd mosogatni, ő felkapcsolja a mosogató fölötti neont.
Amikor advent közepe felé Gergő elkezdi díszíteni az ablakait, az asztalát, akkor ő már tudja, hogy jön a karácsony. A karácsonyfa látványával nem tud betelni, és nem kis megrökönyödésünkre az étkezői díszégősor villásdugóját lazán belöki a konnektorba. A vele élés persze igenek és nemek összessége, és a szürke hétköznapokban sajnos több a nem. Az ő életében talán nagyobb a jelentőségük az eseményeknek: „vigyél magaddal, vigyél autózni… Ha vendég jön hozzánk azonnal kézen fogja, mintha csak hozzá jöttek volna.
A „Söréd” nem csak egyszerűen felszabadít minket szülőket, hanem gyermekeink számára is igazi élmény, izgalom. A jó hangulat, nyüzsgés, a sok „igen” – hisz még a gondolatukat is lesik – igazi felüdülés számukra. Számunkra pedig nagyon megerősítő.
A Teljes Élet táborban jártak a Vidi játékosai
Nikolics ezúttal kapus volt, de ott volt az eseményen Fejes és Kovács is. Mivel sok olyan fiatal is rendszeresen részt vesz a táborokban, akik rajonganak a Vidiért, ezért természetes volt, hogy a csapat játékosai elfogadják a szervezők meghívását. A fiatalok már a község határában nagy örömmel fogadták a játékosokat, és azonnal közös fotók készültek. Ezt követően büntetőt rúghattak a Vidi gólkirályának, Nikolicsnak, majd közös passzolgatásra, focizásra is sor került. A játékosok különböző vidis ajándéktárgyakat is magukkal vittek, amelyeket nagy örömmel vettek át a táborozók, kiknek óriási élmény volt testközelből találkozni szeretett klubjuk labdarúgóival, akik szintén jól érezték magukat Söréden.
Frissítve: 2011. 10. 13.
Tompa Zsófia: Söréd Afrikában
2011-ben Afrikába kalauzoltuk el a táborozókat, és kicsit magunkat is, ahol egy új világ tárult elénk, amikor Afrika különböző területeit, élővilágát, kultúráját látogattuk és ismertük meg. Már vasárnap kiderült, hogy Afrika népe nagy veszélyben van, a különféle törzsek harcolnak egymással, és viszály tombol a kontinensen. Három királynő megkért minket, hogy segítsünk nekik megteremteni a békét, keressük meg Afrika nagyhatalmú varázslóit. Úgy döntöttünk, hogy segítünk nekik, és minden nap egyre közelebb jutottunk a célhoz.
Hétfőn Egyiptomba utaztunk, ahol az izgalmas vetélkedő közepette egy múmiával is meg kellett küzdenünk a piramis egy sötét zugában. Még Kleopátrára is rátaláltunk, aki útbaigazított minket és segítségével vettük az akadályokat. Viszont Afrika felfedezése mellett izgalmas dolog volt készülőben. A tábor lakóit meglátogatta Carmen, az Afrika TV frontembere, aki felhívta a táborlakók figyelmét arra, hogy a szerdai nap délutánján megrendezésre kerül az Afrika Csillaga című zenés, verses, mesés tehetségkutató műsor, amelyre bármilyen produkcióval lehet nevezni. Ettől a naptól kezdve a táborba riporterek és TV-s stábok látogattak, akik minden táborlakót megkerestek és meginterjúvoltak.
A keddi napon szafariztunk. A vadászathoz meg kellet ismerkednünk Afrika állatvilágával, majd a szavannán talált vadállatokat megszelídítettük. A vadászatot célba lövés helyettesítette. Este a tábortűz mellett énekeltünk, és a szabadban vacsoráztunk. A szerdai nap az Esőerdőben telt. A különféle feladatok megizzasztottak minket, de ezzel nem ért még véget a nap, ugyanis szerda délután kezdetét vette a hatalmas show, az Afrika Csillaga. A nagyszínpadon a táborlakó fiatalok és segítők mérték össze tudásukat énekben, táncban, mesében, színdarabban. Óriási sztárok születtek, a hangulat hatalmas volt. A nézőközönség többször a színpadra beszabadulva tombolt, éljenzett az éppen koncertezőnek. Végül eredményesen zárta minden szereplő a napot, Afrika Csillagai szárnyaltak, csupa tíz pontos műsorral mindenki várományosa volt a dobogónak. Ezzel kezdetét vette a szavazás egészen péntek délutánig. Minden táborlakó küldhette a leveleket a neki leginkább tetsző produkcióra.
A csütörtöki nap a kirándulásé volt, a kicsit borús időnek köszönhetően a Veszprémi Állatkert állatait látogattuk meg. Megküzdve a környezet és az időjárás meglepetéseivel tanúbizonyságot tettünk arról, hogy mennyire kemény Afrika járók vagyunk, így egyetlen állat sem maradt megtekintetlenül.
Majd eljött az utolsó előtti nap. Madagaszkárra utaztunk hajóval, de az út nem volt könnyű, viharba keveredtünk, és néhány táborozó elveszett, elrabolták őket. Ezzel adott lett a cél: meg kellett keresnünk őket. Itt a helyi törzs szokásaival, maszkjaival és dalaival ismerkedtünk. Sikerrel jártunk, mert a komoly előkészületeknek köszönhetően a társainkat elrabló törzzsel összebarátkoztunk, és tovább utazhattunk együtt. Ezzel nem ért véget a feladat, még meg kellett találnunk a nagyhatalmú varázslókat. Sikerült átkelnünk az alvó és veszélyes fosszák földjén, majd a hatalmas pók hálóján is átjutottunk, és megtaláltuk a varázslókat. Viszont a béke megteremtéséhez el kellett készíteniük egy varázsszert, amelyhez a mi segítségünket kérték. Különféle furfangos kérdéseket kellett megválaszolnunk ahhoz, hogy elkészülhessen a varázsszer, és Afrikában újra békét teremthessünk. Elégedetten és vidáman mentünk vacsorázni, ami után a várva várt Afrika Csillaga eredmény hirdetése volt a fő műsorszám. Minden bátor résztvevő jól szerepelt, szoros küzdelemben, sok száz szavazattal, de végül döntetlen eredménnyel mindenkiből Afrika Csillaga lett. A nap és a hét eseményei nem maradhattak ünneplés nélkül, hajnalig ünnepeltük magunkat, és a békés Afrikát.
Másnap kicsit fáradtan kelt útra minden kis és nagy táborlakó, ki-ki a maga, Afrikától oly távoli otthonába.
Tompa Zsófia, táboroztató
Frissítve: 2011. 10. 12.
Botos Zsuzsanna gondolatai, 2011.
Söréd nem az, aminek látszik, Söréd nem csak egy falu. Söréd egy életérzés, egy fogalom, ott az Isten háza mellett, ahol egyesül minden.
Itt átélhettem érzelmek egész skáláját, úgy a mélypontokat, mint a magaslatokat. Egyet nem éreztem: sajnálatot, irgalmat, részvétet... nem és kész. Nem azért mert nem vagyok képes rá, hanem mert senkinek semmi szüksége nem volt ilyen érzésekre. Nevettem, nagyon sokat nevettem. Átitatott a szeretet és a humor.
Frissítve: 2011. 10. 12.
Kiss Fanni gondolatai, 2011.
2010-ben nagyon hirtelen jött ötlet volt, hogy Sörédre kerültem, egy nehéz időszak közben jött ez a lehetőség, és bár féltem ettől a helyzettől, hogy hogyan fogok helyt állni, mégis meg szerettem volna próbálni. Sokat hallottam előtte erről a helyről, és mindig annyira varázslatos módon meséltek róla. Amíg nem éltem át, nem értettem igazán miért, azt gondoltam, végül is ez is csak egy tábor... Aztán, ahogy teltek a sörédi napok, valami olyasmi érzés és tisztánlátás fogott el, amitől teljesen átértékelődtek bennem a dolgok az életről, hogy mi igazán fontos és, hogy mi is a szeretet.
