Kezdetektől napjainkig
A 80-as évek elejétől nyaralnak fogyatékos gyermekek és fiatalok Székesfehérvár közelében, a Vértes hegység lábánál fekvő kis faluban, a római katolikus plébánia épületében. Néhai dr. Kovács István budapesti lelkipásztor és gyermekorvos kezdeményezésére indult meg ez a karitatív munka, amihez mi, székesfehérvári fiatalok és felnőttek csatlakoztunk. Először segítőként vettünk részt a házkörüli munkákban, és naponta szállítottuk a városból a szükséges élelmiszert a budapesti nyaralóknak. Majd a példán felbátorodva, 1984-ben önálló nyaraló csoportot indítottunk.
A sörédi szolgálatot kezdettől fogva dr. Simonyi Gyula ügyvéd szervezte. Áldozatos munkájában számos társa akadt, akik hosszabb-rövidebb ideig részt vállaltak a feladatokból. Nagyban hozzájárult a sikerhez, hogy Söréd község lakossága elfogadta és befogadta a sérült fiatalokat, és a környező települések lakóival együtt sok személyi és természetbeni segítséget nyújtottak a tábornak. Ma már évente több mint 100 mozgás- és halmozottan sérült, többnyire Székesfehérvárott illetve Fejér megyében élő gyermeket és fiatalt nyaraltatunk.
1993-ban hoztuk létre Alapítványunkat, hogy megfelelő szervezeti és anyagi hátteret teremtsünk céljaink megvalósításához. A pályázatokból, intézmények és magánszemélyek adományaiból, valamint a személyi jövedelemadó felajánlott 1%-ából befolyt összegek, természetbeni juttatások lehetővé tették a nyaralóház részleges átépítését és bővítését, hogy alkalmas legyen mozgáskorlátozottak fogadására, valamint fedezik a fenntartás és a nyaraltatás költségeit.
Dr. Simonyi Gyula több évtizedes társadalmi tevékenységéért, amiben jelentős helyet foglalt el a sörédi nyaraltatás, Székesfehérvár Megyei Jogú Város által alapított "Székesfehérvárért" kitüntetést, a város polgárai által adományozott "Nagykifli" díjat, valamint a Szegényeket Támogató Alapítvány székesfehérvári szervezete által odaítélt "Csengőszó" díjat kapott. Ugyancsak "Csengőszó" díjat adományoztak a nyaraltatásban hosszú évek óta áldozatos munkát végző tanárnőnek, Galambos Évának.
Az Alapítványt kilenctagú kuratórium irányítja, amelynek 1999 óta Deli József villamosmérnök az elnöke, aki szintén a kezdetektől vesz részt a nyaraltatásban. Az ő ambíciójának köszönhető az épület 90-es évek eleji átépítése, valamint oroszlánrészt vállalt az épület folyamatos üzemeltetéséből. Önkéntes munkásságát a város "Székesfehérvárért" díjjal ismerte el.
A kuratórium tagjai 2014-ig Deli József, Lőrincz Ágnes, Mihályi István, Schieder Teodóra, Szeitz Gyula, Szőke Géza, Temesvári Béla, Tornyai Gábor, Záhonyiné dr. Herczeg Kata.
A kuratórium tagjai 2015-től Dr. Csada Imre Zoltán, Deli József, Forstner Éva, Lőrincz Ágnes, Szeitz Gyula, Szőke Géza, Temesvári Béla, Tornyai Gábor, Záhonyiné dr. Herczeg Kata.